»» 2020.Júl.25 / frissítve: ---facebook/twitter
Win10 felhő tárhelyről telepítés: A Redmondi Microsoft mérnökei 2019. AUGUSZTUS 29. -én csak a bennfenteseknek (Windows Insider program résztvevői) megjelent 18970 verzióban jelentette meg először azt a próba verzióként működő funkciót, amely lehetővé teszi a Windows rendszerhiba miatt, vagy csak egyszerűen saját döntés alapján, alaphelyzetbe állítani a számítógépet.
Az új funkció a felhő alapú újratelepítést vagy PC felújítást tesz lehetővé az internet kapcsolattal rendelkező felhasználók számára, ezáltal több mint 4 GB szabad helyet spórolva a merevlemez vagy SSD meghajtón. A próbaverzió után összesített frissítésként, mint build 18970.1005 (KB4518974), kódnéven (20H1) került végleg a rendszerbe, ami már bárki számára elérhető. Korábban a számítógép visszaállítása csak adathordozóról (USB, pendrive vagy flash drive) volt lehetséges.
Gyors tipp: A helyreállítási művelet eltávolítja a telepített alkalmazásokat. A „Mindent eltávolít” opció a felhasználói adatokat is törli.
Ha rendszer hiba miatt, vagy a számítógép lassúsága miatt kellene újratelepíteni, esetleg túl rég (évekkel ezelőtt) lett telepítve, és most frissítenénk a rendszert, állítsuk alaphelyzetbe.
Tegyük a következőt: Kattintsunk a Tálcán a baloldali sarokban található Windows -Logo gombra, azaz a Start Menüre, majd kattintsunk a Gépház linkre (kis fogaskerék ikon).
A megjelent Gépház ablakába kattintsunk a Frissítés és biztonság linkre.
Az újabb ablakba, a baloldali menüsorba, kattintsunk a Helyreállítás linkre. Megjelent a Helyreállítás ablaka, ahol a számítógépet alaphelyzetbe állíthatjuk. Az újabb ablakba kattintsunk a Kezdés gombra.
A következő ablakba két lehetőség közül választhatunk.
Ha nincs vagy nem akarjuk megtartani (az amúgy is régi) előtelepített programokat, válasszuk az alsó, Minden elem eltávolítása opciót.
Gyors tipp: A felhőletöltési telepítés szolgáltatás hibajelzéssel megszakad ha speciális szolgáltatások vannak telepítve. Távolítsuk el a Nyomtatáskezelő konzolt, Windows Fax, Windows Tárhelykezelés, vezeték nélküli kijelző szolgáltatásokat és egyebeket. Ha van több, azt is.
Az újabb ablakba kattintsunk a Felhőbeli letöltés linkre.
A következő ablakba a választott beállítások listáját találjuk, amit megváltoztathatunk, ha kell. Ha minden beállítás megfelel, kattintsunk a Tovább gombra.
Előkészítés következik, majd újraindítja automatikusan a számítógépet. Ezután elkezdődik a Windows rendszer újratelepítése, ami ugyan úgy zajlik, mint adathordozóról való telepítés esetén. A számítógép telepítése USB hordozóról itt lehet bővebben olvasni: Windows tiszta telepítés
VÉGE